Centrum Sport Egyesület
Nyomtatás E-mail

Öt fontos szabály, amit minden szülőknek érdemes ismernie

 
  1. Ismerd meg önmagad! – Úgy tűnik, gyermeked komoly szinten szeretné űzni a sportját? Akkor szülőként számodra is fontos, hogy ismerd saját motivációidat és mozgatórugóidat. A kispad mögül kiabáló szülők szándéka is alapvetően jó, megvédeni a gyermeküket, mégis túlzott a reakciójuk. Felnőttként pontosan tudjuk mi minden nyerhető azáltal, ha valaki sportol, sok esetben a szülők is űztek egy adott sportágat és ezek az emlékek hatással lehetnek az elvárásainkra és ezáltal a fiatalra is. Ne keverjük a saját vágyainkat a gyermek vágyaival.
Bővebben...
 
Nyomtatás E-mail

Területi Diák kötöttfogású bajnokság

A Tatabányán megrendezett Területi Diák kötöttfogású birkózó versenyen kiváló eredményt ért el csapatunk.

A szezon első versenyére 10 csapat több mint 100 versenyzője nevezett. Szakosztályunk 10 fővel érkezett a versenyre ahol a hazai mezőny élcsapataival kellett megküzdenünk (Dorog, Honvéd, Tatabánya, Győr...).

Versenyzőink az alábbi eredményeket érték el:

  • Nagy Gábor, Böröndi Botond és Molnár Martin V. helyezett,
  • Nagy Patrik, Jámbor Kristóf és Kiss Zétény III. helyezett,
  • Jámbor Levente és Kék Milán II. helyezett míg
  • Szecsődi Máté és Bognár Zsolt lehengerlő birkózással I. helyezett lett.

Csapatversenyben bronzérmes helyen végzett a Centrum SE, amelyhez külön gratulálunk sportolóinknak!


Képek megtekinthetőek a Facebook Centrum SE - Birkózás zárt csoportjában. A csoportba az alábbi címen lehet kérni a felvételt: centrumsportegyesulet[kukac]gmail.com.

 
Nyomtatás E-mail

Elismerést vehettek át sportolóink a Sportévnyitó gálán

A tavalyi év legjobb utánpótláskorú sportolóit díjazták a Veszprémi Agórában megrendezett Sportévnyitó gálán. Egyesületünk két sportolója Laczkó Benedeknek és Nagy Gergő is  a díjazottak között szerepelt. Mindkét sportoló a birkózó és szumó szakosztályt képviselte és külön öröm számunkra, hogy Laczkó Benedek sorozatban harmadik alkalommal ált a díjazottak között!

Gratulálunk mindkét sportolónknak!

Bővebb cikk megjelent a vehir.hu-n és a veol-on. Képgaléria itt nézhető meg.

Képek megtekinthetőek a Facebook Centrum SE - Birkózás zárt csoportjában. A csoportba az alábbi címen lehet kérni a felvételt: centrumsportegyesulet[kukac]gmail.com.
 
Nyomtatás E-mail

Remekül szerepeltek az utánpótlás korosztályú szumósaink

Dunaharasztiba látogatott csapatunk, ahol SUMO válogató és Országos Bajnokság zajlott.

15 csapat közel 170 sportolója nevezett a versenyre, ahova a Centrum SE 11 fővel érkezett. Fiatal csapatunk rendkívül motíváltan lépett a dohyo-ba, amelynek köszönhetően remek eredmények születtek:
  • Első helyezett: Nagy Patrik és Pallósi Bence
  • Második helyezett: Kis Máté és Jámbor Kristóf
  • Harmadik helyezett: Boros Noel, Molnár Gergő, Kék Milán, Koszorús Levente, Jámbor Levente és Nagy Gergő Donát és Böröndi Roland. Utóbbi versenyzőnk OB helyezést szerzett!

Legeredményesebb versenyzőnk Nagy Patrik volt, aki nagyon szép győzelmekkel menetelt a döntőig és ott magabiztos és összeszedett küzdelemben győzte le ellenfelét.

Külön ki szeretném emelni Boros Noel teljesítményét, aki első versenyén indult és egészen az elődöntőig senki sem tudta megállítani. Továbbá a csapat legfiatalabb tagját, a szintén első versenyes Molnár Gergőt is, aki némi bátorítás után nagyon szép küzdelmeket mutatott be. Többek között legyőzte csoportjának kiemeltjét, aki nála idősebb volt és kb két fejjel magasabb.

Pallósi Bence gála mérkőzést vívott (kb. 40 éves) érdi ellenfelével, akit közel egy perces tusakodás után legyőzött. Gratulálok Bencének a bátorságáért és vagányságáért, nem mellesleg, a kivívott győzelemért!

Gratulálunk a teljes csapatnak, szép munka volt!

Képek megtekinthetőek a Facebook Centrum SE - Birkózás zárt csoportjában. A csoportba az alábbi címen lehet kérni a felvételt: centrumsportegyesulet[kukac]gmail.com.

 
Nyomtatás E-mail

Kiválóan szerepeltek az újonc birkózók

A Centrum SE tizenkilenc  birkózója legutóbb az Érd Arénában megrendezett versenyen bizonyított.

A versenyen 13 csapat közel 120 versenyzője vett részt, köztük az OB győztes ESMTK és a Növényi Akadémia sportolói. A veszprémiek közül 11 fő abszolút újoncként indult. Ez a teljesítményen nem látszódott, hiszen 18 érmet hoztak haza.

Kiemelést érdemel Bognár Zsolt, aki lehengerelte ellenfeleit, Kránicz Endre, aki négy gyönyörű válldobással biztosította első helyét a dobogó legfelső fokán. Jónás Valentina – ellenfél híján – bevállalta, hogy magasabb súlycsoportban indul, és itt szerzett aranyérmet, Mátyás Balázs pedig esélyt sem adott ellenfeleinek, akiket tussal győzött le.


Aranyérmesek: Bognár Zsolt, Jónás Valentina, Kránicz Endre, Mátyás Balázs.

Ezüstérmesek: Balta Milán, Jámbor Kristóf, Jámbor Levente, Kék Milán, Kis Máté, Pallósi Bence,

Bronzérmesek: Tóth Gábor, Beke Bálint, Bokrossy Balázs, Csák Imre, Fekete Sándor, Pavlényi Erik, Schvarcinger Zsolt, Szemerédi Péter.

 

A legkisebb a legendával


A képen Növényi Norbert Olimpiai Bajnok Birkózó, hazánk legeredményesebb küzdősportolója. A birkózás mellett bizonyított kickbox-ban, grapplingben és MMA-ban is, hiszen minden szakágban világbajnoki címet szerzett. Bízunk benne, hogy a mellette álló Tóth Gabi is hasonlóan  sikeres lesz!


Szombaton Nagycenken a Junior korosztály rangsor pontokért vívott versenye zajlott. Jónás Valentina kadetként vállalta a magasabb korosztályban való indulást. Bátorsága szép eredményt hozott, hiszen a döntőben a korosztályos válogatottól kapott ki pontozással, de így is a dobogó második fokára állhatott.

 

Jónás Valentina kék mezben.

A csapat tovább készül, hiszen két hét múlva elkezdődnek az OB döntők, ahol több korosztályban és súlycsoportban is érdekeltek a veszprémi centrumosok.

 
A cikk itt is olvasható:
veol.hu
Veszprémi 7 Nap
vehirsport.hu
 

 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
SEO by Artio

Ide járunk gyógyulni...


Svédmasszázs és kinezio tape:





Kiropraktika:


Ortopédia és traumatológia:





Csatornáink





Szponzoraink

 
























Támogatóink



Magyar Olimpiai Bizottság


 
Veszprém Város Önkormányzata


NUPI-USI




Média támogatóink



InfoVeszprém.hu





 


Rádió Méz